Skip to content

IAGA SOPRON

Geodetic and Geophysical Research Institute

Menu
  • Főoldal
Menu
repceméz

A repceméz fogyasztása cukor helyett is ajánlott

Posted on 2023. augusztus 20. vasárnap

Érzékeny gyomra miatt számos – egyébként egészséges – élelmiszert, közöttük a mézfajtákat is száműzte az étrendjéből? Egy engedményt mégis tehet saját magának, a krémes állagú repceméz fogyasztása ugyanis alacsony savtartalmának és enyhén lúgos kémhatásának köszönhetően, kimondottan ajánlott a gyomorpanaszokkal, gyomorsavtúltengéssel küszködőknek.

Ennek a hófehér színű ínyencségnek azonban korántsem merül ki ennyiben az egészségvédő szerepköre. A repceméz fogyasztása kitűnő gyulladáscsökkentő és fertőtlenítő hatással bír. Mivel a csontfejlődést segítő Q3 enzim is megvan benne, csontritkulás esetén is jó szolgálatot tehet.

Magas szőlőcukor-tartalma ugyanakkor első osztályú energetizálóvá teszi, ezért sportolók, valamint megerőltető fizikai, illetve szellemi munkát végző személyeknek fokozottan javallott a fogyasztása, de akkor is érdemes kipróbálni, ha úgy érezzük, hogy legyengült az immunrendszerünk.

A debreceni BeoBee méhészet virtuális boltjában, a Gyulai Méz- és Mézeskalács Nemzetközi Fesztiválon „Az ország legjobb repceméze” díjat 2019-ben és 2020-ban elnyert termékek és kiváló minőségű magyar akácméz várja az igényes vásárlókat.

A repceméz ízletes desszert és hatékony gyógyír

A Föld minden sarkában ismert a repceméz létezése, amit magas tápértékű kiegészítőként használnak. Ez egy egészséges termék és mindenki hozzáférhet. Sok országban a természetes és alternatív gyógyászat egyik fő összetevőjeként, valamint különböző receptekben használják. Elég sűrű és krémes állagú. Kiváló édesítőszer italokhoz és könnyen kenhető süteményekre, pirítósra.

Nem átlátszó, nagyon világos, szinte teljesen fehér színű, ami magas glükóztartalma miatt jellegzetesnek bizonyul. Nincs hivalkodó illata. Az a kevés pedig, amivel rendelkezik, 2 héttel a kivonás után, szinte teljesen eltűnik. Hasonló időszak után kezdődik a kristályosodási folyamata.

A repceméz fogyasztása csodálatos energetikai, antioxidáns és fertőtlenítő tulajdonságai miatt ajánlott. Mint a legtöbb méz, ez is kiváló gyógyító tulajdonságokkal rendelkezik a sebek kezelése terén. Legyen szó égési sérülésről vagy felületi sebről, a repceméz erőteljes gyógyító hatással bír.

Ez a magas zsírsavtartalmának köszönhető, ami felgyorsítja a bőr regenerációs folyamatát. Célszerű egy vékony réteget felvinni az érintett területre és 3-5 percig hagyni, hogy az összetevői megfelelően kifejthessék a hatásukat.

Másik előnye, hogy nagyszerű fertőtlenítő tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek segítenek fertőtleníteni a bőrt és megakadályozzák a gyógyulást veszélyeztető fertőző gócok kialakulását. Energiát biztosít a szervezetnek és az idegrendszernek.

Ha szeretné kihasználni a magyar akácméz és a repceméz fogyasztása által nyerhető összes előnyt, próbáljon tiszta mézet vásárolni! Ehhez célszerű ellenőrizni a címkét és megbizonyosodni arról, hogy a kereskedelmi glükóz vagy a magas fruktóztartalmú szirup szavak nem jelennek meg rajta, mivel ezek olyan adalékanyagok, amiket a kristályosodás megakadályozására használnak.

A magyar akácméz rendkívül tápláló összetevő

A hagyományos cukor régóta rossz minősítést kap a tápanyaghiánya, a negatív egészségügyi hatásai és azon tény miatt, hogy üres kalóriájú élelmiszer.

Talán sokan elgondolkodtak már azon, hogyan tudnák kielégíteni az édesség utáni vágyukat, amikor egy ízetlen, cukormentes diéta előtt állnak. A természet tökéletes megoldást tartogat számukra, a magyar akácméz formájában.

Ez az édes és különleges ízéről ismert, ami egyesek szerint enyhe virágos aromát, vaníliás jegyeket és citrusos utóízt rejt. Ami azonban a leginkább kiemeli a többi mézfajtából, az a sok jótékony antioxidáns, ásványi anyag és vitamin, ami benne van.

Természetes édesítőszer alacsony glikémiás indexszel

A glikémiás index azt méri, hogy egy élelmiszer a fogyasztásakor milyen gyorsan emeli meg a vércukorszintet. A magas glikémiás indexű élelmiszerek gyors vércukorszint emelkedést okoznak, ami gyorsan az energiaszint zuhanását, hosszabb ideig fogyasztva pedig súlyosabb egészségügyi problémákat okozhat.

A magyar akácméznek alacsonyabb a glikémiás indexe, mint a hagyományos cukornak. Ez azt jelenti, hogy nem okoz gyors vércukorszint emelkedést, így válik a hagyományos cukor remek alternatívájává azoknak, akik alacsony glikémiás diétát tartanak, de bárkinek, aki szeretné kontrollálni a vércukorszintjét.

Tudományi kategóriák

  • Információ
  • Pénzügy
  • Szolgáltatás
  • Szórakozás
  • Webáruház

Írások és publikációk

  • Kamerás csatornavizsgálat ára – Nívógáz Hungária Kft.
  • Darus kocsi bérlés és szállítás
  • Adatvédelmi ügyvéd Budapest – dr. Bodó Barbara ügyvédi iroda GDPR segítségnyújtás
  • Adatvédelmi tisztviselő GDPR-megfeleléshez – Fiák ügyvédi iroda
  • Ethernet kábel kiválasztási útmutató a Kácsa Audió-tól

Az oldal partnerei

Hamarosan jön a nyár, ezért akinek klímája van ajánlatos annak a "nagytakarítása", egészségünk érdekében érdemes szakértőre bízni azt is. Amennyiben klíma vezetéke is eldugulna a következő oldalon érdeklődhet:
Klíma cső dugulásának tisztítása

E-liquid Outlet, E-liquid Akció
©2026 IAGA SOPRON | Design: Newspaperly WordPress Theme
Hozzájárulás kezelése

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, amelyek tárolják az eszközinformációkat és/vagy hozzáférnek azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.

Funkcionális Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés szigorúan szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért konkrét szolgáltatás igénybevételének lehetővé tételéhez, vagy kizárólag a kommunikáció elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő továbbításához.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikák
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes. A technikai tárolás vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön internetszolgáltatójának önkéntes hozzájárulása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül a kizárólag ebből a célból tárolt vagy lekérdezett információk általában nem használhatók fel az Ön azonosítására.
Marketing
The technical storage or access is required to create user profiles to send advertising, or to track the user on a website or across several websites for similar marketing purposes.
  • Manage options
  • Manage services
  • Manage {vendor_count} vendors
  • Read more about these purposes
Beállítások megtekintése
  • {title}
  • {title}
  • {title}